Portrék civilekkel nyelvtudásról      vagy annak hiányáról

Megszólítottunk fiatalokat


  • Mi volt az első dal, amit angolul tudtál énekelni, tudnál belőle énekelni egy részletet nekünk?
  • Mi volt az a helyzet, akár itthon, akár külföldön, amelyben nagyon kínosan érezted magad, mert nem tudsz rendesen egy idegen nyelven beszélni?
  • Milyen munkát választanál, ha nagyon jól beszélnél egy idegen nyelvet?


Virág

"Egy idegen nyelv ismerete kinyitja annak a nemzetnek a kultúráját, és szerintem ez nagyon fontos. Az angolt használom, de sajnos nem tudok még folyékonyan beszélni, és ezért szomorú is vagyok, mert nagy szükség lenne rá. Most fejlesztem a tudásom magántanár segítségével. Gyakorlásnak pedig felirattal nézem az angol filmeket. Az idegen nyelv egy lehetőség, főleg akkor, ha a szakmánknak megfelelőt választunk. Én még spanyolul szeretnék megtanulni."



Brigitta

"Arra emlékszem, hogy egy belgiumi cserediák-program keretében laktam kint egy családnál, és az angol volt a közös nyelv. Ekkor éreztem rá, hogy milyen jó dolog az, hogy idegen kultúrában, más nyelvet beszélő kortársaimmal mégis meg tudom értetni magam. Ez az élmény egy lökést adott, hogy még többet tudjak, és még jobban értsem az angolt. Az a legfontosabb, hogy tudjuk a gyakorlatban használni az angolt, mert ennek a sikerélménye tovább lendít, és inspirál."


Megszólítottunk nyelvtanárt

Bajza Sándor
angol tanár, osztályfőnök, ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola


Milyen típusai vannak/lehetnek a nyelvtanításnak aszerint, hogy kiket kell oktani, hogy mi a cél, hogy mik a legfrissebb kutatások/trendek azzal kapcsolatban, hogy mi hatékony, mi nem, hogyan lehet fenntartani az érdeklődést? 

Mindenkiben van valami jó, csak meg kell találni. Egy tanárnak kötelessége a jót megkeresni és kibontakoztatni.

Bajza Sándor, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola egyik osztályfőnöke, egyben angol tanára valahányszor belép az osztálytermébe, körülnéz és azonnal érzi, melyik diákja milyen állapotban van. A tekintetek, a mosolyok, a gesztusok többet árulnak el a szavaknál. Így aztán erlőfordul, hogy az órák forgatókönyvét az adot pillanat alakítja.

Sándor története nem most kezdődött - a bolgár szomszédokkal és a Kanadába emigrált rokonokkal indult minden. Mikor Sándor dédszülei hosszú évek után végül hazaköltöztek, ő gyerekként, a családi összejöveteleken csodálattal hallgatta az élménybeszámolókat. Gyakran egy-egy angol szó is keveredett a magyar mondatok közé - ez pedig még érdekesebbé tette a történeteket. Mesélte, hogy a dédi mindig azt mondta neki, "csüccs ide a chesterfieldre", és megütögette maga mellett a díványt. Amilyen természetességgel keverte a dédi a magyarhoz az angol szavakat, olyan magától értetődően vált az angol nyelv Sándor életének szerves részévé.

Fiatal fiúként még mérnök szeretett volna lenni, de egy angliai, majd németországi tanulmányi utak hatására más pályára lépett . Az egyetemi évei alatt egyik professzora különösen nagy hatást gyakorolt rá: az előadó történeteket fűzött egymásba, úgy vezette be diákjait a kötelezők megtanulásába, hogy szinte észre se vették. Ekkor köteleződött el végérvényesen a tanári pálya mellett, hazatérve pedig Szentendrén állt először a katedrára.


Ahány gyerek, annyi történet is jön az órára

Minden gyereknek megvan a saját története, amelyekben minden egyes alkalommal meg kell keresni a jót, és segíteni kell azt kibontakoztatni. Ez Sándor ars poeticája, különösen ha saját osztályára gondol. Meggyőződése, hogy kinőttük már azt a felfogást, amely szerint az angoltanulás főleg az igeidők biflázásából áll. A 21. században meg kell mutatni a jelenkor eszközeivel, közel lehet és kell hozni a diákokhoz az érzést, amelyet egy idegen nyelv ismerete nyújt. A sikerélményt kell felmutatni és átélhetővé tenni, amit akkor érzünk, mikor megértjük és megértetjük magunkat egy más kultúrából érkezett, más nyelvet beszélő emberrel. Hogyan? Sándornak volt olyan osztálya, ahol a tanév elején elhagyták a tankönyveket és helyette saját projekteket találtak ki. Diákjai a kedvenc témáikból készültek fel, de olyan részletességgel kellett azt bemutatniuk, amelyhez elengedhetetlen volt a kutatás, a gondolkodás - mindezt persze angolul. A tanév során aztán mindenki szépen sorra kerülhetett, és kiderült, mindenkiben megmozgatott valamit a nyelvtudás fejlesztése iránti vágy.


Ma már egy nyelv elsajátításához sokkal több út vezet, mint akár 30 évvel ezelőtt. Sándor szerint érdemes elkerülni, hogy "fájjon" - hatékonyabb és sikeresebb is, ha a tanár a mókát és a kacagást választja. Amikor ugyanis az oktatás találkozik a szórakozással , abból élmény születik és motiváció a folytatáshoz - ez az edutainment. Sándor tapasztalatai szerint az így szerzett sikerélmény rendkívül motiválól, ez az érzés olyan, mint a "drog", nem lehet leszokni róla. Mindenképpen megéri a tanárnak fejben átkapcsolni, lecserélni a megszokott, jó öreg poroszos módszereket, mert az edutainment nagyon eredményes. Ugyanis egy diák sem akar kimaradni a buliból, egymást is lelkesítik. Utóbb persze a fegyelem, az önfegyelem és az otthoni készülés is nagyon fontos szerepet kap, ám ez tanulható és tanítható is - épp ez az iskola feladata.

Az edutainment nem ördöngösség, némi ötlet és egy egészen kis lazaság már elég az élmény születéséhez. Ő maga példáluk egy alkalommal azt a feladatot adta diákjainak, hogy a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szólítsanak meg turistákat, és az osztályban előre összeírt kérdéseket tegyék fel nekik. A valódi helyzetben agyerekeknek azonnal le kellett győzniük a gátlásaikat, és a kommunikációra figyelni. S mivel csoportokban hajtották végre a feladatot, az egymás iránti szociális érzékenységük, empátiájuk is fejlődhetett ezáltal. A nyelvtanulásban az a lenyűgöző, hogy amellett, hogy rengeteg kompetencia fejlődhet ilyenkor, egy új, közös nyelv megnyitja az utat egymás felé.

Egy nyelv elsajátításának módja és üteme nagyon különböző lehet. Az angol nyelvben például a leírt szó és a kiejtés között nagyon nagy a különbség, ezért Sándor kezdetben csak a helyes kiejtésre tanítja meg őket, és csak utána az írott formára. Fontos, hogy a diáknak legyen meg az élménye a megértésről, utána bőven elég megérteni a szabályt. Ugyanígy a kontextusba helyezett kifejezéseket könnyebb megérteni és megtanulni, - így tanulnak a babák is könnyen, gyorsan, még azelőtt, hogy le tudnák írni a szavakat és a mondatokat. Az, hogy egy diák mikor tudja biztosan, erősen függ az egyéni képességektől. Ezért kell őket külön-külön is jól ismernie a tanárnak, mást és máshogyan kell elvárni a teljesítményt.

A tanár olyan, mint a festő ...

... akinek a kezében ott a paletta, rajta a színes festékekkel, és mindig azt a színt keveri ki, amelyre éppen szükség van. Van, amikor hagyni kell a diákokat szabadon és önállóan dolgozni, hiszen akkor is csodák tudnak születni, és bizony van, amikor élesen konfrontálódni kell. Érezni kell, mikor mire van szükség - mint a táncban a pároknak, a tanárnak és a diáknak is össze kell csiszolódnia az évek alatt. 


Megszólítottunk cégvezetőt

Pőcze Balázs

Kreatív igazgató, MITO

Egy átlagos képességű kisgyerek voltam, aki szeretett tévét nézni és szeretett számítógépezni, és ezt csak idegen nyelven tudta megtenni.

"Én nem akartam semmit se megtanulni. Csak azért ültem a tévé előtt, mert szerettem rajzfilmeket nézni. Azért ültem a számítógép elé, mert szerettem nyomkodni a billentyűzetet, és képernyőn autóversenyezni meg focizni. Ha tehettem volna, egész nap csak ilyesmiket csináltam volna. De nyilván nem tehettem. Suliba jártam, ahol jó tanárok tanítottak jól angolul. Edzésre jártam, moziba jártam, mászkáltam. De a nyelvtanulás valahogy bekúszott az életembe, az iskolai órákon túl - a jó rajzfilmek a Pro7-en meg a Sat1-en mentek, és a videojátékokat se fordították akkoriban magyarra, pláne nem a panelgyerekek számára hozzáférhető, szürkezónás példányokat.
Úgy tanultam meg németül, ahogy az ember megtanul egy nyelvet, ha nem kényszerítik rá és nincsenek ezzel kapcsolatban elvárásai: először nem értettem semmit, aztán egyre többet értettem, aztán a szüleim észrevették, hogy kisiskolásként a Balatonban nem úszkálok (nagyon rosszul úszok), hanem állok a térdig érő vízben és a német gyerekekkel beszélgetek. Szerencsés voltam, mert innentől segítettek nekem, hogy fejlődjek: táborozni küldtek, rövid ideig még tanulni is tanultam németül, de végül megmaradt hobbinak. Így is sikerült letennem a felsőfokot gimnáziumban, és aztán még germanisztikát is hallgattam egy ideig az ELTÉ-n.
Szeretjük azt a látszatot kelteni, hogy már csak az nincs online, már csak az nem fér hozzá a világ összes információjához, aki nem szeretne. Ez nincs így. Az eszközök és a kapcsolat is olcsóbbak lettek az elmúlt években, de még olcsóbbaknak és hozzáférhetőbbnek kell lenniük. Mert bennem nincs semmi különleges. Egy átlagos képességű kisgyerek voltam, aki szeretett tévét nézni és szeretett számítógépezni, és ezt csak idegen nyelven tudta megtenni - aztán a szülei a hóna alá nyúltak, hogy a magától jött fejlődés gyorsabb legyen. A gyerekek imádnak dolgokat megnézni, megbeszélni, megcsinálni. Azt gondolják, hogy utálnak tanulni, pedig csak azt utálják, amit tanulásnak szokás hívni. Minél többen férnek hozzá olyan eszközökhöz, amiken örömmel találnak meg, akár idegennyelvű tartalmakat, annál többen fognak jól tudni angolul, németül, spanyolul, akárhogy. És ezzel mindannyian jól járunk. Ők is, mi is."

Pőcze Balázs nyelvtanulásról szóló élményeiről az alábbi hosszabb interjúban olvashattok:

"A svédországi Göteborgba tartottunk egy iskolai cserediák program keretében. Németországban lekapcsolták a buszunkat gyorshajtásért. A csoportból egyedül én beszéltem németül, így kisiskolásként a rendőröknek tolmácsoltam, és még játszhattam is a traffipaxszal."

Pőcze Balázs igazi lakótelepi srácként nőtt fel Békásmegyeren. Reggel iskola, délután házi feladat, majd este tévézés - német nyelvű műsorokkal. Szokatlan kombináció volt ez akkoriban, főleg, hogy ő is rúgta a bőrt, nyomkodta a számítógépet a srácokkal a ház aljában.

Minden egy költözéssel kezdődött. A szülők válása után Balázsék egy másik lakótelepen kezdtek új életet, ahol a tévében a közszolgálati adókon kívül valamiért csak német nyelvű csatornákat lehetett fogni. A kisiskolás Balázst azonnal lenyűgözte a német nyelvű rajzfilmek és az ismeretterjesztő sorozatok varázslatos képi világa.

"Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap, amelyen minden arra járó nyomot hagy" - tartja egy kínai közmondás. Gyermekként ezeket a nyomokat követjük, a nekünk megnyíló utakat fedezzük fel, és szívjuk magunkba mindazt, amivel találkozunk - és akár visszamosolyog ránk, akár vicsorog, megjegyezzük.

Balázs mindennapjainak elég korán részévé vált a német kultúra - a televízóműsorokon keresztül. Eleinte egyáltalán nem értette ugyanis ezeket a német műsorokat, de nagyon szerette őket. A gesztusokból, a mozdulatokból, szituációk alapján mégis felfogott egyre többet, és a darabokból végül összeállt a történet. Nem tudta volna szó szerint visszaadni mindazt, amit látott, de apránként megértett mindent. Nyaranta gyakran utaztak a Balatonhoz, és Balázs édesanyja egy idő után meglepve tapasztalta, milyen jól megtalálta a hangot a kisfia a német gyerekekkel. Úgy játszottak együtt, mintha mindig is ismerték volna egymást, minden nehézség nélkül kommunikáltak. Édesanyja örömmel figyelte, és később is támogatta Balázs nyelvtanulási törekvéseit, amikor az általános iskolában az angolé lett a főszerep, majd a gimnáziumban társult hozzá a francia is.

"A gyermekkor évei azok az esztendők, amikor a szív a legérzékenyebb, leghajlékonyabb. Amit oda elültetnek, azt aligha lehet valaha is onnan kipusztítani." - tartja J.F. Oberlin. A német nyelv nagyon korán lett része Balázs életének, így "mélyre ültethette szívében", ennek köszönhetően pedig olyan szabadsággal használta, mint egy később megtanult, másik nyelvét sem. Ha például általános iskolai osztálytársaival az Ovizsaruból idéztek, Balázsnak mindig németül jutottak eszébe a poénok. Valószínűleg ő volt az egyetlen köztük, aki a film gegjeit nem magyarul ismerte. Az angol nyelvet viszont hagyományos módszerrel, tankönyvekből sajátította el Balázs, nem is akármilyen szintre fejlesztve tudását, mégis azt mondja: ehhez sokkal keményebb erőfeszítéseket kellett tennie, mint a német nyelv esetében. A németet ugyanis úgy sajátította el, ahogy annak idején magyarul is megtanult az édesanyjától: gesztusokból, arckifejezésekből, másolva - a nyelvtan csak ezután jött.


A gimnáziumi és egyetemi évei után Balázs a tömegkommunikáció világában helyezkedett el. Közel tíz évig televíziós szerkesztőként, riporterként, műsorvezetőként dolgozott három nagy csatornánál is, majd társaival megalapította saját kommunikációs és fejlesztő ügynökségét. Magyarországon az internetezés hőskorában nem nagyon voltak anyanyelvi tartalmak, csakis angolul lehetett tájékozódni. Ez ugyan változott, rengeteg tartalom hozzáférhető már magyarul is, ám a média világa ma globalizáltabb, mint valaha. Ezen a területen rengeteg szakkifejezés nem is létezik magyarul, a szakma legfontosabb, alapvető kifejezései is idegen nyelvűek, így, ha valaki erre a pályára készül, nem tud talpon maradni legalább az angol nyelv ismerete nélkül. A Mito Ügynökség alapítójaként maga is rendszeresen dolgozik együtt külföldi partnerekkel, és a kollégáiknál is elvárás az angol nyelv tárgyalóképes ismerete. Balázs szerint ez az elvárás ma már egyáltalán nem okoz problémát a most felnövő generációknak: a Youtube, a Netflix, az Apple Tv vagy a számítógépes játékok miatt a gyerekek és a fiatalok nap mint nap találkoznak az angollal, és ugyanúgy sajátítják el ezt a nyelvet, mint annak idején Balázs a németet a tévéműsorok segítségével. Sőt, a mai gyerekeknek még könnyebb dolga van: míg ő gyerekkorában csak a nappalijukban, a tévé segítségével tanulhatta a nyelvet, addig ma egy fiatal az okostelefonja segítségével, a nap bármely szakában, bárhol hozzáférhet szinte bármely nyelvhez. Szükség is van rá - mert míg néhány évtizede is könyvtárban, az anyanyelvünkön írt könyvekben kerestük meg pl. a "kvantumfizika" szó magyarázatát, ma ezt egyszerűen csak bepötyögjük okoseszközünk keresőjébe, és azonnal előttünk a megoldás. Ám minél specifikusabb téma iránt érdeklődünk, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy magyarul nem találunk meg minden elérhető információt. Vagyis ma már csak a fiatal kíváncsiságán és szorgalmán múlik, mennyire mélyíti el a tudását, milyen messze jut a nyelvtanulásban vagy épp a nyelvtanulás által. Nincs mese, a tankönyvek mellett nem ússzuk meg az önfejlesztést - vallja Balázs. Ez egy élethosszig tartó tanulás, amelynek célja nemes, ezért érdemes megtalálni benne az élvezetet, hisz minél jobban közel engedjük magunkhoz az idegen nyelvet, annál szélesebb világ tárul elénk, megsokszorozva lehetőségeinket.